Kapuvár hívő közössége példás összefogással építette fel a házhelyi Sarlósboldogasszony-templomot. Zsebedics József kanonok-plébános szerezte meg az építéshez szükséges engedélyeket. Jáky György, győri építő- és képzőművész volt a templom tervezője, az építési munkálatok irányítója. Pataky Kornél, győri megyéspüspök 1989. július 9-én rakta le az alapkövét, helyezte el az alapba a szükséges dokumentációt és a Szentföldről, a Látogatás helyéről hozott sziklát. Dr. Pápai Lajos, győri megyéspüspök 1991. szeptember 12-én szentelte fel a templomot, sok kapuvári származású és ide kötődő pap celebrálásával.
A Házhely fölé magasodó Sarlósboldogasszony-templom a városrész földrajzi és szellemi-lelki központja, vizuális jelképe. Az épület összes hasznos területe mintegy 400 négyzetméter. Befogadóképessége 100 ülőhelyre és körülbelül ugyanennyi állóhelyre elegendő. A templom architektúrai szépségét hagyomány és újítás összhangja adja. A titulushoz illő formák a dunántúli-kisalföldi tájegységre jellemzőek. A szakrális rendeltetésű épület jól szolgálja a II. Vatikáni Zsinat után megújuló liturgiát, hasonló áhítatot nyújt, mint a régi templomok. A templom esztétikai képe – ahogyan önmagát körülhatárolva elválik környezetétől, térnek és időnek mérhetetlen hátterétől – önálló és teljes egészet képez, szinte időtlen és teljes világot alkot. Minden építészeti része szervesen, az egészhez való viszonylatában, egésszé alakulásában nyeri el értelmét. A részletek megismerése segíti a szemlélőt, hogy a sokrétűséget sokszoros összefüggésrendszerben értelmezzük, az összkép szépségeit felismerjük. A tervező tudatosan törekedett a stílushoz illő formák kialakítására, a település múltjához és jelenéhez igazodó, a kisalföldi-dunántúli tájegységre jellemző ismérvek megjelenítésére.
A harangtorony az egymásra ívelő körítő falak felmagasításából képződött Mária-szimbólum, amely az épület szemet gyönyörködtető összképében Sarlósboldogasszony stilizált alakját idézi, aki óvó-védő szeretettel teríti rá palástját Isten házára és hívő népére. Szembetűnő a külső megjelenésben kétszeresen is kirajzolódó sarló-forma. A két harang számára készült toronyban található az hajdani, India nevű major megőrzött harangja.
A centrális, körsugaras kiképzésű épület falazata beton sávalapból emelkedik ki. A tetőfödém a templomtér felett rácstartókon nyugszik. Ezek középütt acél hengerpalástra támaszkodnak, amely egyben centrális felülvilágító is. (A belső térben a kettős korona a felső részben töviskoronát, az alsó részben pedig Mária-koronát formáz.) Az alatta lévő oltár a szent dráma színtere – a Mária és Erzsébet találkozását ábrázoló oltárképpel együtt a templom spirituális központja, szinte megkoronázza a liturgikus teret, amely általa kap kiemelő, felsőbb jelentést, éri el szakrális jel voltát.
A főbejárat felett a kórusról nyíló díszerkély tornácos jellegű. A kórusra felvezető, csavart lépcső szép, plasztikus, funkcionális elem. A hitoktató terem, illetve a káőpolna feletti fedélszéken a templomtérrel azonos fa tetőtérfödém található. A többi kiegészítő helyiség vasbeton födémes, padlásteres. A tető egyenes sík-felülete a kúppalást egységéből formálódott. A homlokzat törtfehér nemesvalolatú. A falfedések, a szalagszerűen lehajtott szegélyezések a hátsó tornáctól egyenletesen emelkednek a toronyig, a toronypalásthoz hasonlóan vörösrézből készültek.
A liturgikus tér – a szakrális és etikai evidenciával összhangban lévő – esztétikai szépsége az imádság áhítatát motiválja, mélyíti el, a hit szellemét, tisztaságát sugározza; léleksíkon kapcsolja össze az evilági terrénumot a transzcendens szférával. A „Sursum corda!” („Emeljük föl a szívünket!”) jegyében a szemünket is örömmel emelhetjük föl, mert a liturgikus tér az esztétikai szépség és fenség érzésével tölti el a szemlélőt.
A templomtér padozata a szentély felé enyhén lejt, burkolata süttői mészkő. A kórus orgona beépítésére és kislétszámú énekkar elhelyezésére alkalmas. A vasból, betonból épült architektúrai szépség a mérték, arány, formák rendje, ívek, idomok szépsége révén kapott nemes formát, de Isten templomaként csak „élő kövekből” épülhet igazi, „lelki házzá”. Ez reménye fejeződik ki a nemzedékek álmát megvalósító templomépítésben, az összetartozásban, imádságban és énekben, az egyházi és népénekek élő ritmusában. Jáky György a templom egészéhez, a liturgikus térhez, oltárhoz, felolvasóhoz, a szentély padozatához illő olyan megoldásokat talált, amelyek a liturgikus tér egységét elmélyítik, a formák, alakok, ívek, színek, szimbólumok összhangját biztosítják.
A belső teret határoló templomfal az oltárnál 120 fokos körívet képez. Felül gömbcikk kupolával zárul, amelyen felülvilágítók helyezkednek el. Ide kapcsolódik a tetőzetet hordozó korona. (Felül tövis, alul Mária-koronát formáz.) Mindehhez igazodóan a padozat is köríves, a lépcsőzettől kezdve tardosi vörösmárvánnyal burkolt. A lépcsőzethez ékalakú, vörös, felvezető sáv csatlakozik, amely nyújtott körcikkben mint „szőnyeg” vezet a bejárathoz. A templom oldalfala halvány meleg árnyalatú. Fehéren jelenik meg – 60 fokbak megfelelő alaprajzi ívben beépülő – emeleti kórus. A liturgikus teret aszimetrikussá teszi, hogy a fehér nemes vakolatú szentély egyik falán a sekrestyeajtó és a gyóntató ablaka, a másikon pedig az oldalkápolna idenéző, áttekintő ablakai láthatók.
A másfél méter átmérőjű két körablakban a Mária látogatás Erzsébetnél ünnepköréhez tematikusan is kötődő, színes üvegfestmények találthatók. Mária, az Egyház hajója; Bölcső és Szentlélek. A tervezet és karton Jáky György munkája, a kivitelező: Perlaki József. Az ajtók, ablakok, üvegfalak faszerkezetűek. A bejárati kapu vörösréz borítású. Az oldalbejárati üvegfal és lépcsőzet körmenet tartásához nyújt ünnepélyes megoldást, funkcionális lehetőséget.
Az oltárkép 211 cm magas és 114 cm széles, felül félköríves; a tér tengelyében helyezkedik el. A Lukács-evangéliumból ismert, Mária látogatásának története, a találkozás örömteli pillanata elevenedik meg rajta. Ez a találkozás a világ üdvösségtörténetének kezdete, a Szentlélek áldását tudatosítja, aki az alázatos leányt választotta a Messiás anyjának. Máriára bízta az üdvösségtörténet hajnalát, mindazt, amit a próféták által megígért. A látogatás (vizitáció) bibliai jelenetét Jáky György, a templom tervező, építő- és képzőművésze festette.
A fehérre alapozott vászonra olajfestéssel készült képnek a vékony lazúrozás ad hamvas freskószerűséget, a kora-olasz metódusú temperafestés pedig fokozza a kép témájából is fakadó misztikus hatást. A kép attribútumai könnyen felismerhetőek, szimbólumai érthetőek. A részletek fokozatosan tárulnak elénk; összefüggő egészet, egységet alkotnak az ábrázolt jelenettel. Megkapó, művészi lelemény az oltárképen a „kezek játéka”, szimbolikája. Pszichológiai mélység érződik a kép centrális részén, ahol Erzsébet áhítattal helyezi kezét Mária szíve alá. Mária bal kezével az őt érintő kezet fogja, felemelt jobbjával pedig a fogantatás titkára utalva, az ég felé mutat. A Máriára rávetülő sugárzás forrása a Szentlélek-galamb alakjában látható, amely a felhőkben alig észrevehető.
Sokféle díszítő elemet találunk a képen. Erzsébet és Mária találkozása egy szőlőhegyen történt. Erre utal a ház bejáratának kőívére falkúszó szőlőinda. Felül a levelek közt tengelice ül: a Szűzanya madárkája. (Raffaello Sanzio híres képe a „Stiglices Madonna”.) A hegyeken átvezető út a bibliai leírást idézi emlékezetünkbe. Az előtérben lévő korsóban virágzó ágak és az előtte lévő tövis-gallyak a tavaszi időszak jelzésén és a húsvéti szenvedéstörténeten túl arra is utalnak, hogy az egyik elbeszélés szerint Mária tövisbokros tájon át haladt és lépte nyomán kivirágoztak a bokrok.
Erzsébet alakját a köpenyét alázatosan maga elé húzó alapállásban ábrázolja a művész, míg Máriában az érdemét az égiekre mutató és szerényen viselő fiatal nőt láttatja. Erzsébet kissé félrefordulva áll a kép bal oldali előterében, míg Mária hátrább, jobbról, arccal felénk fordul. Világoskék ruhája valóban Mária-színt érzékeltet, de arca, összképe egyéni, eltér a magyar Mária-kultusz festői tradícióitól. A művészi ihletésű oltárképen a misztikumot a zöld és kék színek sajátos egybejátszása sejteti.
Keresztút: Jáky György égetett agyagból készítette el a templom stációs keresztútját. Már a templomtervezéskor számításba vette a belső tér kialakításánál a keresztút elhelyezési lehetőségét. A bejárattól balra lévő falon négy, jobbra pedig – a kóruslépcső utáni falfelületen – három keretezett stációt alakított ki. A hét stáció a jezsuita keresztút jeleneteit idézi fel. A szenvedéstörténet hét jelenete: Az olajfák hegyén, Júdás csókkal árulja el az Urat, A főpap előtt, Jézus megkorbácsolása, Jézus tövissel koronázása, Ecce Homo, Jézus elesik a kereszttel. A Megváltó halálát a templom feszülete jelképezi.
Jáky György ismeri, érzi is a táj szellemi-lelki örökségét, erős hite van Istenben, emberekben; szakrális művészetében a klasszikus művészeti hagyományt ötvözi találó, életszerű lélektani megfigyelésekkel. A szentélyhez csatlakozó falrészen látható a Keresztút VIII., vagyis záró stációja, a terrakotta dombormű-triptichon: a Golgota. Valóra vált elődeink álma: Kapuvár-Házhely szép temploma a Keresztút végpontjával, a Golgotával teljessé lett.
A stációk terrakotta domborművekként zománcozás nélkül, natúr téglaszínben készültek. Keretezésük a templom belsőépítészeti stílusát, a berendezésekben visszatérő forma-elemeket követi. A keretek anyaga világos tölgyfa és diófa. A stációjelenetek színhatásában – eltérve az oltárképtől – a körülvevő forma sötét tónusú. A stációk számfigurája tölgyfából való. A felső kiskereszt a tabernákulumhoz hasonlóan aranyozott. A megvilágítás a stációk elhelyezéséhez igazodik, így a domborművek jobban érvényesülnek a ferde irányú fényben.
A szentély aszimetriájának megfelelően helyezkedik el a bútorzat. Az oltár és a felolvasó is köríves, lapjainak összetartó elemei sugarasan helyezkednek el, keskenyülő és szélesedő formáikkal a búzakévére emlékeztetnek, ez a búzakévés inspiráció építészeti megvalósítású, jellegzetességét a felolvasó (ambó) íves lamelláinak egyenlőtlen magassága teszi szembetűnővé. Az íves elemek a tebernákulumon és a papi széken is ismétlődnek. A bútorok natúr világos színe tölgyszíne és diófaszíne a mennyezet faszerkezetével harmonizál. A szépen, plasztikusan mintázott formák a tervező elképzelését megvalósító Porcz Miklós asztalosmester munkáját dicsérik.
Az oltár és oltárkép a liturgikus térbeillesztés, a művészi, esztétikai együtthatás szép példája. Az elölmiséző oltár szinte minden oldalról egyenrangú látványt nyújt; a határoló térben körülötte új közeg-tér, új térrendszer jött létre. Az ornamentika az egyszerűség elvét követve válik a kompozíció szerves részévé. Az aratást, az élet delét, az éltető gabonát érlelő nyári hőséget érzékeltetik a torony és a tetőzet vörösréz díszítései. Valamint az ünnepkörhöz tematikusan is kötődő üvegfestmények.
A templomépítéshez szükséges a liturgia alapos, átélt ismerete is, hogy valódi építészeti és vallásgyakorlásra alkalmas architektúrai érték jöhessen létre. Az eklekticizmust és stíluskeveredést, korunk veszélyét, sikerült elkerülni azzal, hogy Zsebedics József döntése alapján Jáky György egyedül álmodta-tervezte meg a templom stílusegységét, építésének kezdetétől a felépítéséig, maga végezte a külső és belső arculat megtervezését és kivitelezését.
A templomépítés, a templom a legönzetlenebb közösségi megnyilvánulás, az életigenlés jele, bizalom a jövő iránt, a kishitűség leküzdése, a lélek ünnepének óhajtása, igénylése. Sarlósboldogasszony kapuvári-házhelyi temploma annak bizonyítéka, hogy magyarság a nyugati végeken is elődei hitében, szellemében „óhajt, remél, hisz és imádkozik”, mert van benne élni „hit, jog és erő”. A közös, szakrális célért összefogó építők legfőbb szándékát tudatosítja a Sarlósboldogasszony-templom: „Érezzük át az ősök buzgóságát, sok munkáját és jó szándékát. Tanuljunk tőlük, örökségünket használjuk fel életvezetésünkhöz, tudásunkhoz, és gondoljunk rájuk hálás szívvel.” (Zsebedics József.)
Cs. Varga István
